A homo digitalis kora

A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.

Szociális és kulturális változások hatásai a kommunikációra



comm.jpg

A honlapon a modern, digitálisan túlzsúfolt világot illetve a benne élő embert valamint a kor indukálta életmódbeli változásokat mutatom be. Mindig is változásban volt a világ, viszont az elmúlt 20-30 évben, s azon belül is az elmúlt néhány évben rohamtempóra kapcsolt az innovációdömping. Hogy ennek milyen hatásai vannak az életünkre, kommunikációs szokásainkra, kapcsolatainkra, valamint az egész hatásmechanizmus, úgy gondolom, nagyon aktuális és érdekes kérdéskör. Másfajta jellemzőket, szokásokat alakítunk ki magunknak, melyekkel jobban tudunk azonosulni digitális világunk gerjesztette igényekhez. Teljesen újszerű módon ismerkedünk a világgal és osztjuk meg élményeinket másokkal. Eltűnnek a technológiai korlátok, így térbeli határok nélkül érhetünk el személyeket és férünk hozzá információkhoz. Ez már a homo digitalis életének – vagyis a mi életünknek- a része, annak minden természetességével, ezért tartottam fontosnak a témában való elmélyülést. A digitális kor elhozott nekünk egy kényelmesebb jövőt, ahol innovatív ötletek szövik át az életterünket és gépek segítik boldogulásunkat hálózatba kapcsolva minket az világgal. Kell ennél hasznosabb és termékenyebb táptalaj a jövő sikeres emberének, üzletemberének?



A homo digitalis az ember egy olyan új válfaja, amely alkalmazkodott a megváltozó körülményekhez, és elkezdte megérteni a modern elektronikus kort és használni e kor nyújtotta eszközöket. Megőrizte a kommunikáció képességét átformálva a módját.


zarokep.jpg


Egy kis videós impresszió: Katt ide



Szlafkai Éva

A homo digitalis kora c. szakdolgozat alapján

MÜTF, 2009





















Google Pagerank, SEO tools





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 107
Heti: 482
Havi: 2 354
Össz.: 185 374

Látogatottság növelés
Oldal: Előszó_Egy kis ízelítő
A homo digitalis kora - © 2008 - 2014 - homodigitalis.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: média és szocializáció - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »